Viszonoyok Veszélyében

– One Brain VII. szint –

gyermekek a kineziológusnál

Tekintsd át kapcsolataidat, hogy felvállalhasd a felelősséget értük, hogy kijöhess az áldozati érzésből és a felelősségteljes cselekvés irányába tudj mozdulni.

Jelentkezési határidő: 2023. január 21.
Feltétel: One Brain 6. szint

Szeretettel hívlak benneteket erre a nagyszerű tanfolyamra, ami önismeret szempontjából éppoly sokat ad, mint szakmailag. Hiszen éles ügyeken lesz lehetőséged gyakorolni a teljes oldásmentet.

Az eddigi tanfolyamokon…

  • megismerkedtünk a stressz mibenlétével,
  • testünkre-lelkünkre való hatásával és oldási lehetőségeivel.
  • Sok izgalmas technikát és újszerű meglátást sajátítottunk el arról, hogy mi is az a koncepció, ami alapján az ember nevű lény, így magunk is, működik.

Most már elkezdődhet a mélyre ásás

 

A mostani tanfolyam a viszonyaink feltérképezéséről szól.

Elindulunk az őseinktől, majd szüleinkhez, testvéreinkhez, gyermekeinkhez, partnereinkhez, barátainkhoz való kapcsolatunk oldása következik.

Aztán tágítjuk a kört, és jön a környezettel, az otthonunkkal, Bolygónkkal és a Világegyetemmel való kapcsolódás oldása. Minden esetben világossá téve, hogy mi magunk mit tehetünk annak érdekében, hogy ez a környezet minél táplálóbb, támogatóbb legyen számunkra, sőt, hogy mi magunk minél táplálóbbak lehessünk a környezetünk számára.

Végül a legfontosabb viszonyunk, az önmagunkhoz való viszonyunk kerül elő. Ez minden más viszonyunk alapja. Foglalkozni fogunk a fizikai, a mentális, az érzelmi a lényegi önmagunkkal való kapcsolódással, valamint a külső hatásokkal szembeni védelemért felelős részünket is oldjuk.

Mindezt azért, hogy felvállaljuk a felelősséget azért a részünkért, aki elszabotálja életünk legfőbb célját, hogy JÓL ÉREZHESSÜK MAGUNKAT A JELENBEN. És hogy abbahagyjuk végre annak tagadását, hogy mi magunk képesek vagyunk tenni valamit saját életünk javítására.

Ez után a tanfolyam után tisztábban fogod látni a kapcsolataidat és jobban tudsz segíteni tisztánlátásod révén klienseidnek is a kapcsolati problémákban.

Kinek való ez a tanfolyam?

Neked, ha…

• hajlandó vagy szembenézni a saját felelősségeddel a kapcsolataid alakításában;
• szeretnéd a kapcsolataidat megérteni és örömtelibbé tenni;
• szeretnéd megváltoztatni a világot azáltal, hogy kitörsz az elvárások okozta stressz bűvöletéből, és tisztán látod, hogy milyen kapcsolatokra vágysz önmagaddal és számodra fontos emberekkel.
• szeretnéd megtartó, támogató környezetben gyakorolni az oldásokat.

Kinek nem való ez a tanfolyam?

Azoknak, akik…

• szeretnék azt hinni, hogy a „többiek a hibásak” egy kapcsolat megromlásáért;
• szeretik önmagukat hibáztatni, ha a dolgok rosszra fordulnak;
• félnek szembenézni a problémáikkal

Miért hallgass rám?

Dr. Simon Katalin vagyok, a Chiron Stúdió alapítója. 1988-ban biológus mérnökként végeztem a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1992-ben szereztem meg egyetemi doktori címemet.

Ezután Dr. János Péternél tanultam a kineziológiának több ágát is. Elvégeztem a Touch for Health, Stressz Realese és a One Brain kineziológiai ágakat. Megtanultam a Magyarországon János Péter és Korcsmáros Magda által kidolgozott Spirituális Radix asztro-kineziológiai módszert, valamint 2006 júniusában elvégeztem az Eva és Arnold Polivka által kidolgozott „Családi rendszerek kiegyensúlyozása” tanfolyamot. Ez utóbbi a Bert Hellinger féle családállítási eljárásokat kombinálja a One Brain módszereivel.

2008 óta oktatom a kineziológia One Brain ágát. 2022. februárjától pedig a One Brain módszer képzésben levő fakultásaként támogatom a magyarországi One Brain közösséget, hogy szakmailag felkészülten, gyengéden és kliens által vezetetten tudják segíteni a hozzájuk fordulókat a tudatosságuk növelésében és a problémáik megoldásában.

Ajánlat

Időpont: január 27-30. 9,30-18 óráig.
Helyszín: Chiron Stúdió

Jelentkezési határidő: 2023. január 21.
Ár: 105 000 Ft, ami magában foglalja a jegyzet árát is.
Feltétel: One Brain 6. szint.

Jelentkezz itt!

Töltsd ki az űrlapot, és küldd el a jelentkezésedet. A visszaigazoló e-mailben megtalálsz minden fontos információt.

A jelentkezésed a hozzájárulás kiegyenlítése után lesz hivatalos.

Jelentkezési űrlap

2 + 15 =

Gyakran Ismételt Kérdések

Mi a Viszonyok Veszélben tanfolyam?

A tanfolyam célja, hogy tovább mélyüljön a szakmai tudásod és az önismereted. Ez a tanfolyam a viszonyok feltérképezéséről szól. Azért, hogy felvállaljuk a felelősséget azért a részünkért, aki elszabotálja életünk legfőbb célját, hogy JÓL ÉREZHESSÜK MAGUNKAT A JELENBEN és, hogy abbahagyjuk végre annak tagadását, hogy mi magunk képesek vagyunk tenni valamit saját életünk javításáért.

Kinek való ez a képzés?

Annak, aki hajlandó szembenézni a saját felelősségével a kapcsolatai alakításában és aki szeretné az oldásokat megtartó, támogató környezetben gyakorolni.

Szükséges a tanfolyamhoz előképzettség?

Igen. A tanfolyam elvégzéséhez szükséges a One Brain kineziológiai ág 6. szintje.

Hogyan tudok jelentkezni?

Kattints IDE, és töltsd ki az űrlapot. A jelentkezésed elküldése után e-mailben tájékoztatlak a továbbiakról.

Mennyibe kerül a tanfolyam?

Ára 105 000 Ft, ami magában foglalja a jegyzet árát is.